Opus 14 – Hibrid orgona – Palotás

Ez egy szép feladat! Az igazán nagy templom csöppnyi karzatát teljesen elfoglalta az Angster orgonagyár Op.1055-ös, egy manuálos, tíz regiszteres, pneumatikus orgonája. További sípok beépítésével a kórus élete is ellehetetlenült volna, az atya és a hívek azonban szerettek volna nagyobb, a templomhoz méltó hangzású orgonát.

Opus 14A megoldás a hibrid orgona. Megtartottuk a sípházat a tíz regiszterrel, de új, kétmanuálos játszóasztalt kapott az orgona. A templom és a hangszer stílusához illeszkedve francia barokk stílus, göcsmentes, tömör tölgyfa asztal, C-g''' manuálokkal és C-f' pedállal. A játszóasztalt az orgonaház oldalánál lehetett elhelyezni, itt a motor melletti beugróban úgy volt egy kis hely, hogy a kórus a sípszekrény előtt elférjen. A régi játszóasztal a karzat mellvédjében, egy kivágott bemélyedésben volt, ide most a hangfalak kerültek. Így a karzaton talán még több hely is lett, mint korábban volt. A pneumatikus traktúra helyett a sípokat és regisztereket a Prestant Bt. felmágnesezte és kábelkorbácsokat vezetett ki a sípházból. Saját fejlesztésű digitális traktúránk került a játszóasztalba, mely a regiszterbilléket, a LED visszajelzéseket, a pedál-pisztonokat és setzer-gombokat is kezeli, az összes szükséges kopulát megvalósítja, és a mágneseket is vezérli, miközben a PC-vel kommunikál. Marti József plébános atya külön kérése volt, hogy az orgona működhessen akkor is, ha a számítógép esetleg elromlik, ezért úgy készítettük el és programoztuk fel az elektronikát, hogy a PC bekapcsolása nélkül is szóljanak a sípos regiszterek. Minden kopula funkciót a digitális traktúra lát el, sőt, a setzer gombok segítségével tíz programozható szabadkombinációt is megvalósítottunk! Ráadásképpen az elektronika bekötése olyan, hogy fordított esetben, az orgonamotor bekapcsolása nélkül is működhet a játszóasztal, ekkor a sípok nem fognak szólni, de a szoftveres regiszterek az Orgonam programon keresztül igen.

Opus 14 A játszóasztal második manuálja lett a régi Angster orgona eredeti regisztrációja, néhány digitális sípsorral kiegészítve, az első manuál pedig teljes egészében szoftveres. A pedálműre került a sípos orgona két meglevő regisztere mellé számos szoftveres sípsor. A kántor támogatására nem csak a setzer-kombinációk állnak rendelkezésre, hanem három fix kombináció (piano, mezzoforte, forte) is bekerült, valamint Pleno és Tutti, mindegyik külön lábpisztonon. Természetesen ezek a fix kombinációk az Orgonam program új verziójának szolgáltatásai közé tartoznak, és a programban szükség esetén átprogramozhatók, csakúgy, mint a teljes diszpozíció. Marti Józsi atya készítette el az orgona új regisztratúráját, mely a következő:

 Pedálmű  I. manuál  II. manuál
Principalbass 16'

Subbass 16'

Violon 16'

Principal 8'

Gedackt 8'

Cello 8'

Posaune 16'

Trumpet 8'

P + I

P + II

P + II super

Rohrflute 8'

Hohlflute 4'

Quint 2 2/3'

Principal 2'

Waldflute 2'

Nasat 1 1/3'

Superoctav 1'

Cimbel III

Krummhorn 8'

Schalmey 8'

I + II

 Principal 8'

Bourdon 8'

Gamba 8'

Vox Celestis 8+8'

Octav 4'

Flute 4'

Salicet 4'

Sesquialtera II

Mixtura IV

Trompet 8'

II + II super

Opus 14Az orgona felavatása és megáldása ünnepélyes koncert keretében történt 2014. április 13-n, Virágvasárnap. A templom megtelt a szép orgonamuzsikát szerető hívekkel. A koncert előadója Almásy László Attila orgonaművész volt, műsorán preklasszikus, barokk és romantikus művek is szerepeltek, bemutatva a hangszer pompáját és változatosságát. A koncert néhány részlete az alábbi linkeken meghallgatható:

 http://www.youtube.com/watch?v=ON3xKzrJjlQ

  http://www.youtube.com/watch?v=lstZa5_t9TA

  http://www.youtube.com/watch?v=IE30QcTzmP0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.